Fórum >> Hozzászólás

  rotyi hozzászólása:

vs Sabres – amikor legutóbb itt jártak, úgy vertek meg minket 2-1-re, hogy valami 20 gólhelyzetünk volt, nekik meg 3, de Miller mindent fogott (talán a legelső lövésünk kivételével) – ezért járna most valami elégtételszerűség végre

1. harmad
- hehe, Kaletát Stammer kiültette a padunk elé a nyitott ajtón :-) nem tetszett neki az a megkésett ütközés. Őszintén megmondom, azt nem tudom, Kaleta miért ül a saját nevén kívül… Mindenesetre Stamkos 2+2, az ősember meg 2. És ebből valahogyan az jött ki, hogy egyből PKban vagyunk, fura…
- a PK-nak is köszönhetően egyelőre picit többet nyomnak, de helyzetekben hasonlóan állunk
- no, közben PP itt is -> borzalmas a PP1es sorunk
- juhú, mi maradt itt ki, ritka nagy mákunk volt – persze PK lesz, de kíváncsi vagyok, sikerül-e egyszer az életben egy ilyen szituációból jól kijönnünk
- a PKánk qrva jó még mindig, szinte mindegy is, ki van a jégen
- ez a gól (Stamkos) pedig kifejezette szép volt, remek támadás után, ahogy kiegészültünk
- még mindig az az egyik legnagyobb bajunk elől, hogy mindenki a jobbnál is jobb lehetőséget keres, még Hedman is…
- na, 2 perc PKval kezdjünk a másodikat. picit vicces volt, ahogy Kaleta összeomlott már megint, ezúttal Jonhson előtt

Nem volt vészes harmad, kicsit sok kiállítást kapunk ugyan, de nem érzem veszélyben még így sem a meccset, ha végig így játszunk. Persze amennyi ilyet elbuktunk már idén….

SOG: 5-3, gólhelyzet: 3-3, FOW: 4-5 (elég harmatos számok)

2. harmad
- na, Aulie bunyója is megvolt végre :-) ráadásul egy könyök miatt PP
- hohó, 5 on 3 jön (ezt a lófaszt, fogalmam sincs, ezért miért állították ki Webert -> utálom, mikor ilyeneket fújnak a zebrák) -> Lajos be is baszta, 2:0 ide, de nem teljes az örömöm – ha a sima PPt is beverjük, eldőlhet a meccs egy ilyenen, kivételesen a mi javunkra
- fiataljaink hatalmas korongokat lopnak le ütőkről a saját kapunk előtt, beszarok rajtuk, annyira jók
- Gudas amúgy az elmúlt meccseken nem először veszít már hátul korongot úgy, hogy alig zavarják – kezd a többi védőnkhöz idomulni, ami nem jó hír
- Garon hatalmasat fogott
- Purcell megpróbált előadni egy Datsyukot, kaputól kapuig, de a vége elhalt sajnos
- bazz, mi maradt ki, Panik átemelte a korongot Milleren, aki picit beleért, Kaleta meg kivédte és betette a kapus alá….
- most rendesen beszorítottuk őket, jól kavartak Lajosék, aztán a végén persze jött egy Vanek kiugrás is
- Purcell vas aúúú, jól nyomjuk percek óta, olyan, mintha előnyben játszanánk gyakorlatilag

Na, ez egy remek harmad volt, ajándék 5 on 3-ból lőttük a gólt, ami nem jó, viszont amennyi helyzetünk van, többel is vezethetnénk zokszó nélkül. A korong ráadásul szinte csak nálunk van, ami nem ad sok lehetőséget nekik.

SOG: 21-9 (16-6), gólhelyzet: 13-7 (10-4), FOW: 17-9 (13-4)

3. harmad
- Garon nagyon magabiztos ma, szerencsére nincs túl sok dolga sem
- PP jön, amit a csikósor harcolt ki -> Purcell végre mozog közben, de még mindig elé egysíkú az egész – 5 on 5 sokkal jobbak vagyunk még mindig
- 52 perc után 11 lövésnél járnak…
- szegény Garon, csak nem lesz meg az első idei SO, és még van 3 perc, úgyhogy a győzelemért is kapaszkodni kell. nagyon nem lenne fair még egy olyan meccs, mint legutóbb, ahol a Sabres semmit sem csinált végig, Miller tartotta őket életben a bravúrjaival, aztán összefaszmákolták a győzelmet
- le kell őket támadni, ahogy legutóbb a Canest az utolsó percekben, akkor a kapust sem tudják rendesen levinni
- huh, amennyire jobbak voltunk náluk ma is, annyira meleg volt a vége

Egész kellemes meccset játszottunk. Kb ennek kellene a minimumnak lennie. Jó backcheck, jó forecheck, a védelem sem hibázott sokat, alig hagytuk őket játszani. Tetszett.

  Beszúrható szmájlik

  Kép és link beszúrása

  Hozzászólás

 Név:

Jelszó:


A maximálisan beszúrható kép szélessége 980 pixel!!!

A hozzászólás elküldése elott a felhasználó köteles elolvasni és elfogadni a hozzászólási szabályzatot!


A fórumban a kiadvány regiszrált látogatói kapnak lehetőséget magánvéleményük kifejezésére.
Ezen vélemények nem tükrözik a kiadó szerkesztőségének álláspontját.

© 2001-2013 CenterIce - Minden jog fenntartva.